– Honlapkészítés, keresőoptimalizálás

ITBN 2013 előzetes

ITBN, az Informatikai Biztonság NapjaA megfigyelési botránytól a leterheléses támadásokig sok érdekes témát fejtenek ki az ITBN 2013 előadói a Cinema City Arénában 2013. szeptember 25-én, 26-án. Az ITBN 2013 programjai nagyon színesnek mutatkoznak. A témák széles spektrumban mozognak az előadók pedig a világ minden tájáról érkeznek, körbeutazzák a földet a messzi Indiától, az Amerikai Egyesült Államokon át egészen a közeli Szlovákiáig. 2013 nagy év az informatikai biztonság szempontjából Magyarországon is, hiszen már van IT Biztonsággal foglalkozó törvényünk is, amelyről szintén többet tudhatunk majd meg az ITBN-en. Lesznek speciális szakmai demók, profi hackelések, de szóba kerülnek a biztonság irányításának, auditálásának kérdései is. Nem maradnak el a kiállítások, bemutató standok sem, ahol a látogatók személyesen is találkozhatnak a gyártók, disztribútorok, tanácsadó cégek és rendszerintegrátorok képviselőivel.

Megfigyelés, lehallgatás, csomagelemzés

Mennyire vagyunk védtelenek?

Nógrádi GyörgyAz idei ITBN megnyitó előadási között lesz egy érdekes szakmai kitekintés a geopolitika és az informatikai biztonság témájában, ahol Nógrádi György a neves biztonságpolitikai szakértő és egyetemi tanár segít nekünk megérteni pl. az NSA kiszivárogtatási Snowden ügy háttérben megbúvó összefüggéseket. A Checkpoint, mint az idei esemény kiemelt technológiai partnere külön szekciót indít, amelyben az aktuális támadási és sérülékenységi problémákat boncolgatják majd, de nem maradnak el a megoldások sem, a DDoS elleni védelemtől egészen a VPN és tűzfal technológiákig.
Michael Schneider

Michael Schneider az Amerikai Egyesült Államokból érkezik az ITBN-re. Több mint tíz éve dolgozik az amerikai hadseregnek különböző kibervédelmi munkakörökben. Dolgozott a védelmi minisztérium tisztjeként, ahol kibervédelmi Red Team-eket vezetett. A US Cybercommand vezető tiszthelyetteseként a kiszemelt célpontok meghatározásáért és a védelmi intézkedések meghozataláért volt felelős. A haditengerészetnél az információs hadműveletek parancsnokaként tevékenykedett. Jelenleg a Packet Forensics megfigyelési technológiákat fejlesztő cég ügyvezetője.

SANS Top 20 biztonsági kontroll: Megvalósíthatóak?

Az aktuális biztonsági fenyegetettségek és kezelésük lehetőségei.

Az esemény plenáris programjában üdvözölhetjük John Parkert Angliából, aki a McAfee meghívásából érkezik az ITBN-re. John több mint tíz éve a McAfee termékigazgatója és arról beszél majd, hogy milyen komplex modern megközelítéssel van esélyünk a rosszindulatú programokat észrevenni és védekezni ellenük.John Parker

A kockázatkezelési megoldásaikról jól ismert Qualys Közép- és Kelet- európai igazgatója Marek Skalicky személyesen érkezik az ITBN-re és számol be cége sérülékenység elemzési technikájáról, amellyel a SANS TOP biztonsági kontroll listájának legfontosabb pontjaira találhatunk megoldást. A SANS TOP 20-as kontrolljának friss, magyar letölthető verzióját az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás (KIBEV) tagjai idén is megjelentetik majd az ITBN-re. A KIBEV szintén képviselteti magát az eseményen.


Az IT Biztonsági törvény jelene és jövője

A DDoS és a biztonságos webezés kérdései

Muha LajosA biztonsági törvénnyel kapcsolatos intézkedésekről, kérdésekről ismét megkérdezzük majd Muha Lajost és számítunk az érintett államigazgatási terület képviselőire is. A hálózatbiztonság témaköre ismét fókuszba került, mivel a DDoS támadások növekvő száma indokolttá teszi az aktív védekezést. Az erről kapcsolatos tapasztalatokról beszél majd az F5 képviseletében Radovan Gibala. Orban Attila 1aA DDoS megoldásokkal kapcsolatos kitekintést tesz és a szolgáltató oldali alkalmazásukkal kapcsolatos kérdésekre keresi a választ Orbán Attila előadása a T-Systems képviseletében. A cég jelenleg is DDoS védelmi szolgáltatások bevezetésén dolgozik.

Folyamatosan alakuló program és időzítés

És ez még mindig nem a lista vége. Folyamatosan érkeznek az izgalmasabbnál izgalmasabb témák és előadások, amelyeknek az ITBN stábja igyekszik helyet biztosítani a 2013 09.25-én és 26-án a Cinema City Arénában.

A programok az ITBN két napja alatt folyamatosan zajlanak majd, ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy készüljön úgy, hogy 2013 09.25-t és 26-t is együtt töltjük az Cinema City Arénában.

Forrás: ITBN

Kedves Érdeklődők!

2017. augusztusától bizonytalan ideig nem fogadunk új megrendeléseket.

Megértésüket köszönjük!

Kövess minket!