– Honlapkészítés, keresőoptimalizálás

Milyen színeket válasszunk a honlapkészítés során

A marketing és pszichológiai kutatásoknak hála ma már közismert tény, hogy a különböző színek és színsémák másként hatnak az emberekre. A honlapkészítés illetve a webdesign során e szempontok figyelembevétele még fontosabb a vállalkozások számára, hiszen minél többet szeretnének profitálni a befektetéseikből. A profi webdesignerek és grafikusok tisztában vannak a színelmélettel, így azzal is milyen színek működnek jól együtt és ezeknek az elveknek a figyelembe vételével választank színsémát a honlapkészítés folyamán. Vajon a színek pszichológia hatásával és marketingértékével is ilyen jól tisztában vannak? A többségüknél ez erősen kétséges, ha feltesszük magunknak a kérdést, hány művészt ismerünk, aki jó marketinges. Mi a helyzet azzal, aki se nem marketinges, se nem webdesigner és honlapot szeretne készíteni vagy készíttetni magának? Nos ő elég nehéz helyzetben van, ha megfelelő színeket szeretne választani leendő honlapjának illetve jó webdesignert szeretne találni. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani.

PalettaLehet, hogy első hallásra kissé erőltetettnek tűnik, hogy egy terméket, termékcsoportot, szolgáltatást illetve vállalkozást színekkel akarunk vonzóvá tenni, a tények viszont az mutatják, hogy ez egy nagyon hatékony módszer. Nagyon sok múlik a webdesign során választott színektől, színsémáktól, hogy a honlapunk milyen hatást vált ki látogatóinkból, leendő illetve visszatérő ügyfeleinkből. Ráadásul többek közt ezen múlik, mennyire vonzó a honlapunk. Ennek ellenére mégsem kell aggódnunk amiatt, hogyan válasszuk ki a honlapunknak legjobban megfelelő színeket, hiszen csak néhány egyszerű dolgot kell szem előtt tartanunk.

Függetlenül arról, hogy milyen honlapot készítünk, az elsődleges célunk az, hogy nagy legyen a látogatottsága és minél több visszatérő látogatónk legyen. Ezt egyrészt értékes tartalommal tudjuk elérni, vagyis olyasmivel, ami érdekli őket és hasznos is a számukra, de ez csak a kezdet. A honlapunk arculata nagyon erőteljesen befolyásolja a látogatóinkat, ezért a megfelelő színek kiválasztása kulcsfontosságú a honlapkészítésnél.

Milyen jelentést hordozhatnak a színek?

Minden egyes szín a környezettől függően bizonyos hangulatot kelt, ami jelentős hatással lehet a honlapunk – ezen keresztül pedig – a vállalkozásunk sikerességére. Természetesen a választott színsémát nem csak a honlapunkon, hanem a céglogónkon, névkártyáinkon, prospektusainkon, hivatalos és elektronikus leveleinken, stb. is használhatjuk az egységes arculat megteremtése érdekében.

A kék gyakran használt szín, de mégsem annyira, mint a vörös különböző árnyalatai. A kék a szabadság, a nyugalom és higgadtság szimbóluma. Emellett a nyaralás, a tengerpart és a víz érzetét kelti bennünk. A víz ez élet bölcsője, így nem csoda, hogy a zöld mellett a kék a leggyakoribb szín az egészségvédelemre szakosodott honlapokon.

Szemüvegtisztító Spray

A zöld gyakran megtalálható szín az üzleti és pénzügyi oldalakon. A zöld a pénz, a vagyon, a gazdaság, a virágzás színe. Nem véletlen, hogy világ legsikeresebb pénze – a dollár – zöld színű, Magyarország legnagyobb bankja – az OTP – szintén zöldet használ. Emellett a természet, a gyógyítás színe is, ezért sok egészségvédelemmel, biotermékekkel foglakozó honlap domináns színe a zöld.

Egyetlen Mondat

A vörös színt nagyon sok honlapon, marketing anyagon használják, mivel energikus, lelkesít, cselekvésre ingerel. A direkt marketingesek tipikusan a vedd meg most típusú beetetésre használják. Egyes árnyalatai pedig szenvedélyt, erőt sugároznak.

A sárga színt ritkán használják a design során, mások színekkel kombinálva viszont erősíti azok hatását. A sárga szín örömöt, boldogságot kelt a látogatóban és melegséggel, elégedettséggel tölti el.

Cvikker Látszerész Boltok

A barna szintén ritkán használatos egymagában, pedig bizalmat kelt, hitelt ad honlapunk tartalmának ezen kívül kényelmet, stabilitást sugároz.

Rusztikus Bútor

A rózsaszínt nagyon ritkán használják a honlapkészítés során, hacsak nem kifejezetten egy nőknek szánt oldalról van szó, hiszen a rózsaszín szimbolizálja a nőiességet a romantikát, tehát egy nagyon feminim szín.

A lila egy nagyon erőteljes, markáns szín, ezért viszonylag ritkán használják a honlapok, a logók, stb. tervezésnél. Aki viszont tudja és meri használni ezt színt, mint például a Milka, az nagyon sikeres lehet. A lila nagyon ünnepélyes szín, a kifinomult ízlés, a bölcsesség, a tudás és a lojalitás szimbóluma.

Gendai Reiki-ho

A fekete – a vöröshöz hasonlóan – erőt sugároz, emellett a titkok, rejtélyek, a misztikum és utoljára, de nem utolsó sorban az elegancia színe is. A fekete a fehér mellett a másik szín, ami szinte minden honlapon megtalálható. Fehér hátterű honlapon kifejezetten hasznos, mivel semlegesíti a fehér tompító hatását a többi színre.

A fehér nagyon fontos szín, ezért természetesen szinte minden honlapon szerepel, mivel úgy találták, nagy hatással van az ügyfelekre. A fehér a hit, a tisztaság, a fiatalság és a béke színe. Emellett a fehér tompítja a merészebb, élénkebb színeket.

A szürke gyakran használt szín az idősebb generáció számára készített honlapokon és nagy cégek logóiban, honlapjain. A szürke az érettség, a megbízhatóság színe, segít megteremteni a honlap iránti bizalmat a látogatókban.

Cunder Tömegsport és Utánpótlás Kézisuli Egyesület



Most már megvannak az alapvető ismereteink, hogy mely színek, milyen érzelmeket váltanak ki. Ahhoz, hogy helyes irányba tereljük a honlaptervezés folyamatát, mielőtt színeket választunk a honlapunknak még néhány fontos kérdést fel kell tenni önmagunknak.

Mi a honlapkészítés elsődleges célja?

Először is gondoljuk át, miért akarunk honlapot illetve mit szeretnénk elérni a honlapunkkal. Webáruházat, információs portált, blogot vagy mást szeretnénk. Céges honlapot szeretnénk készíttetni az ügyfeleink tájékoztatására vagy egy nonprofit szeretnénk számára készül a honlap. Ezeket persze már biztosan tudjuk, mikor úgy döntünk honlapot szeretnénk, de mindenképp érdemes újra végiggondolni mindent, mert ezek a tényezők fontos szerepet játszanak abban, milyen színsémát válasszunk a tervezés során, hiszen a honlap elsődleges funkciója határozza meg, milyen benyomást szeretnénk kelteni a látogatóinkban.

Milyen arculatot szeretnénk mutatni magunkról?

Gondoljuk végig, milyen képet szeretnénk mutatni magunkról a látogatóinknak. Milyen filozófiát képvisel a cégünk, szervezetünk, milyen életérzést üzenünk a termékeinken, szolgáltatásainkon keresztül. Van akik még mindig azt mondják az arculat nem számít, ha jó a szolgáltatás, a termék. Valóban nem minden, de ha több ugyanolyan minőség és árú termék illetve szolgáltatás közül választhatok, akkor melyiket fogom választani. Azt amelyik szimpatikusabb valamilyen szempontból. Itt jön képbe, hogy milyen arculata van az adott cégnek illetve a honlapjának. A céljától függően amelyik nagyobb biztonságot, lelki békét, örömöt, izgalmat stb. sugároz magából. Olyan oldalt szeretne, ami azt közvetíti, hogy a cége nagyon profi szakmai téren, lojális az ügyfeleihez? Vagy blogot, híroldalt, webáruházat, kulturális vagy szezonális eseményeknek szeretne honlapot készíttetni? Mindegyik esetben más és más színvilágú honlappal érhet el sikert.


Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.

Érdekelheti még:

Kövess minket!
  • Kiemelt partner