Bár a SEO alapvető fontosságú minden oldal megtalálhatóságával kapcsolatban, sok más feladatunk is van, ha három fő három célunkat – odatalálás, eligazodás, visszatérés – el szeretnénk érni. Használhatunk például okos marketinges eszközöket és levelezőlistákat, hogy a forgalmat a honlapunkhoz tereljük. Előmozdíthatjuk honlapunk látogatottságát népszerű galéria oldalakkal, közösségi oldalakkal, valamint linkgyűjteményekkel.
SEO: Angol betűszó, a Search Engine Optimization rövidítése. A SEO magyarul keresőoptimalizálást jelent. A SEO módszerek segítségével tudunk egy honlapot az kereső programok találati listáján előrébb hozni.
Fontos észben tartani, hogy a honlapek megtalálhatósága olyasvalami, amit folytonosan meg kell újítani. Folyamatosan figyelemmel kell kísérnünk a változásokat, és bizonyos műveleteket rendszeresen végre kell hajtanunk ahhoz, hogy a közös cél eléréséhez minden összetevő a helyén legyen.
Már a munka kezdetétől dolgozzon a csapat ugyanazon célért
Ahogy már láttuk fejlesztőként rengeteget tehetünk azért, hogy egy honlap könnyen megtalálható legyen. Nem kell azonban az összes terhet a fejlesztő vállaira helyezni. Fontos tudni, hogy csapatunk minden tagja megértette-e, hogy mit jelent az, hogy egy honlap megtalálható, felmérte-e ennek értékét és azt, hogy mit tud ennek érdekében tenni. Ha valaki egyéni honllapfejlesztő, aki mindent egyedül old meg, vagy kisebb webfejlesztő csapat tagjaként a teendők nagy része a kezében van, akkor valószínűleg senkitől sem kell megkövetelnie vagy kérnie, hogy végezze el a feladatok rá eső részét. Ha azonban egy nagyobb cég tagjaként dolgozik, akkor valószínűleg futni kell majd néhány kört a fentiek elérése érdekében. Íme egy rövid összefoglalás arról, hogy a csapat egyes tagjainak hogyan lehet elmagyarázni a megtalálható honlap kialakításával kapcsolatos teendőket.
A projektvezetőnek ( project manager ) először is beszélnie kell magával a megrendelővel arról, hogy miféle előnyt jelenthet számára, ha a honlapja könnyen megtalálható. Ilyenkor felajánlhatunk bizonyos értéknövelő szolgáltatásokat, amelyek a projektet számukra és az ügyfél számára is nyereségesebbé tehetik. Győződjünk meg arról, hogy valóban tudja és érti-e csapatunk minden egyes tagja a honlap megtalálható voltának óriási jelentőségét.
Az információs architektúra tervezőjének ( information architect ) meg kell vizsgálnia a felhasználók gyakori kérdéseit, valamint a honlap tartalmával kapcsolatos kulcsszavakat. A honlap egyes részeit ezeknek a kulcsszavaknak megfelelően érdemes elnevezni, így jobban kézben tartható a keresésekből adódó forgalom. Hozzunk létre egy kulcsszó-alaplistát, és küldjük el a piackutató ( marketinges ) szakembernek, valamint a szövegstilizálónak ( copywriter ) , hogy az online hirdetésekben és a honlap tartalmában megjelenhessenek majd a célba állított kifejezések. Fontoljuk meg egy olyan keresőrendszer elindítását is, amely a honlapunkon található tartalmakat segíti megtalálni. Milyen más tartalmakat lehetne még feltenni honlapunkra, amelyek további forgalomnövekedést hozhatnának létre?
A látványtervezőnek ( webdesigner ) olyan funkcionális oldalakat kell terveznie, amelyeken például világosan látszik egy keresőmező, vagy hogy hol lehet feliratkozni egy levelezőlistára. A színvonalas látványtervvel bíró oldalakat automatikusan hitelesnek érzik a felhasználók, vagyis ezzel is nő az esély arra, hogy az emberek megmaradnak az adott oldalon, ha már egyszer rátaláltak. Az érdekes tervek ráadásul esettanulmányként, követendő példaként kerülhetnek be népszerű online galériákba vagy ilyen irányú versenyeken is indíthatók, ami természetesen megint látogatók ezreit vonzhatja honlapunkra. Összességében tehát legyen olyan honlapünk kinézete, hogy az egyértelműen vezesse az emberek tekintetét a legfontosabb információkhoz.
A szövegíróknak ( copywriter ) kell biztosítania azt, hogy a tartalomban valóban megjelenjenek a kívánt kulcsszavak, mégpedig természetes módon. Ha az egyes kulcsszavak túl gyakran kerülnek elő, akkor a keresőmotorok azt hihetik, hogy a szöveget mesterségesen tömték tele bizonyos kifejezésekkel, s így akarunk honlapunknak tisztességtelen előnyt szerezni a rangsorban. A kulcsszósűrűség ( keyword density ) a kulcsszavak gyakoriságát jelenti. Akkor tekintünk normálisnak egy oldalt, ha a kulcsszavak gyakorisága nem nagyobb 7%-nál. Természetesen kell, hogy legyenek kulcsszavak a tisztázott szövegben, de csak annyi, amennyi természetes módon adódik. A keresőmotorok büntetése egész egyszerűen túl nagy ár lenne a nyereséggel szemben – az ilyesmit nem érdemes megkockáztatni a kulcsszavakkal való mesterséges zsonglőrködéssel.
A használhatósággal foglalkozó szakemberek ( usability experts ) azok, akik tesztelik és hitelesítik a honlap funkcióit, hogy a felhasználók könnyebben megtalálhassák, amit keresnek. Ezzel jelentősen hozzájárulnak az oldal használhatóságához. Azt is fel kell mérniük, hogy milyen könnyen található meg a honlap a keresőkkel. Meg kell vizsgálniuk, hogy a célba állított kulcsszavakkal milyen rangsorolást kapnak a honlap egyes oldalai a keresőkben. A forgalomelemző eszközökkel igen részletes információ nyerhető a honlap felhasználóinak viselkedéséről. A használhatósági szakembereknek ismerniük kell ezeket az eszközöket, hogy be tudják azonosítani, hogy hol tévednek el az emberek a honlapon, hol időznek sokáig és általában: a honlap szerkezete mennyire támogatja a megtalálható honlap elvét. A forgalomelemző eszközök értékes információkkal szolgálhatnak. Ezek ( akár egy régóta működő honlap esetén is ) sokat segíthetnek abban, hogy egyre inkább megtalálható legyen a honlapunk.
Ha fejlesztőként dolgozunk, akkor igen fontos, hogy társainkkal együttműködjünk a lehető legjobban megtalálható honlap létrehozásában.
Tömören összefoglalva: a könnyen megtalálható honlap kialakításának elvét egyaránt szem előtt tartani a strukturális tervezés, a látványtervezés és a fejlesztési folyamat minden egyes lépésénél. Egy elkészült oldal megtalálhatóbbá való áttervezése igen nagy kihívás, és kemény munka után is ritkán eredményez megnyugtató megoldást.
Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.
Érdekelheti még:
A fejlesztőknek van a legnagyobb felelősségük abban, hogy a készülő ho...
Mi a 10 legfontosabb tényező, ami segít abban, hogy jó helyezést érjen...
2015 április 21. óta a Google-ban könnyebb megtalálni a mobilbarát we...
A keresőoptimailzáláshoz tudnia kellene, hogy hány szó van az oldalon,...